preloader

10 üzleti film, amiket mindenképp érdemes megnézned

2020-07-30   Német János   101   37   Film

10 üzleti film videó listája, amiket meg kell nézned

Olvasási idő: 6:23 perc

Filmek terén mondhatni mindenevő vagyok, vagyis a vígjátéktól a horrorig nincs meghatározó kedvenc műfajom. Egy fontos kritériumom viszont van, hogy vállalkozó révén gondosan megválogatom mire szánok időt, ami érvényes a hétköznapjaimra is. Vagyis elolvasom a film leírását, a szakmai kritikáját és megnézem a trailerét. Hozzászólásokat nem igazán szoktam olvasni, mert ugye kinek mi tetszik és az IMDb pontszám sem biztos, hogy döntési alapnak tud szolgálni.

A Joker (2019) című film egy friss példa, amit moziban néztem meg a párommal, de egyiküknek se nyerte el a tetszését, pedig az IMDb-n 8.5 pontot kapott. A főszereplő, Joaquin Phoenix kétségtelen, hogy remek színészi teljesítményt nyújtott, de összességében a színészi karakteren túl nem adott pluszt. Most biztosan többen vannak, akik erre azt mondanák, hogy ez egy remek film és nem értik miért mondom ezt. Úgy jöttünk ki a moziból, hogy nem tudtunk róla beszélni, vagy legalább egy-egy részletet kiemelni. Nem filmkritika szempontból vizsgálom, egyszerűen ez a véleményem.

Mindenki életében vannak meghatározó filmek, már a gyerekkorából is, amiket szinte bármikor meg tud nézni. Senkinek nem lesz meglepetés, ha olyan filmet említek, mint pl. Rocky, Rambo, Bud Spencer és Terenche Hill filmek, Ötvös Csöpi (Bujtor István) és Kardos doktor (Kern András) kalandjai, amelyek olvasásakor valószínűleg elmosolyodtál. Ha a 90-es évek legemlékezetesebb filmjeire vagy kíváncsi, akkor nézd át a Mafab listáját, amikből természetesen mindent láttam.

Ámde azon film, amely megtörtént eseményen alapul, egy jó témát dolgoz fel, ami elgondolkodtat, amiből konklúziót lehet levonni és később is bármikor lehet róla alapként beszélni, azt mindenképp kiemelném. Így a bevezetés után rátérnék azon üzleti filmekre, amelyeket szerintem érdemes megnézned. Tényleg nagyon sok jó film közül lehetne válogatni, de próbáltam kiemelni egy olyan 10-es listát a bróker világtól kezdve az életrajzi filmekig, ami átöleli az üzleti filmeket.


Tőzsdecápák (1987)

Az üzleti videók és üzleti filmek egyik filmje a Tőzsdecápák

Kép forrása: Mafab

Gordon Gekko (Michael Douglas) neve letette az üzleti filmek alapkövét. Megtörtént eseményt dolgoz fel, amiben egy pénzéhes és mindenen átgázoló karakterrel szemben egy céltudatos, felfele törő bróker (Bud Fox - Charlie Sheen) áll. A pénz, a szakmaiság, a becsület és az etika, mind-mind szerepet játszik a filmben. A második része (A pénz nem alszik, 2010) már annyira nem tetszett, illetve számomra nem hozta azt a mondanivalót, amit az első rész átadott.

Eme elhangzott mondatokat érdemes megjegyezni:

- A legértékesebb árucikk, amit ismerek, az információ.
- Ez nem arról szól, hogy elég-e, haver. Ez egy zéró végösszegű játék: valaki nyer, valaki veszít. Pénz önmagában nem veszik el, de nem is jön létre. Nem vész el, csak átalakul.
- Ha szükséged van egy barátra, akkor szerezz egy kutyát.
(Ez a mondat azért ütős, de talán megközelíthetjük abból a szemszögből is, hogy pénzben nincs barátság.)

Casino (1995)

Az üzleti videók és üzleti filmek egyik filmje a Casino

Kép forrása: Mafab

Rögtön jön a kérdés, hogy egy gengszterfilmből hogy lesz üzleti film és miért is tettem a felsorolásba. A főszereplők Robert De Niro, Joe Pesci és Sharon Stone kiválóan hozzák a karakterüket. Szintúgy megtörtént eseményt dolgoz fel a hetvenes évek Amerikájában, amiben egy brutális történet kap hangsúlyt a pénzről, a szenvedélyről, a telhetetlenségről és a beteges ambícióról. Tehát ha nem maffia szemszögből vizsgáljuk, akkor a kitartás és a cél elérését nagyon jól szemlélteti a film.

Két ikonikus mondat a filmből:

Háromféleképpen mehetnek itt a dolgok: jól, rosszul, és ahogy én akarom!
Ha szeretsz valakit, meg kell bíznod benne - másképp nem megy. Kulcsot kell neki adnod mindhez, ami a tiéd. Különben mi értelme?

Jerry Maguire - A nagy hátraarc (1996)

Az üzleti videók és üzleti filmek egyik filmje a Jerry Maguire

Kép forrása: Mafab

Tom Crouise nevét talán az 1986-os Top Gun alapozta meg, amit szintúgy alap filmek egyikének tekintek és bármikor meg tudok nézni. Itt egy sportügynök szerepét játssz el, aki szeretne felkapaszkodni, de elhagyják az ügyfelei. A sok munka és a pénz utáni hajsza kiölte belőle az embert. De egy még neve sincs sportoló (Cuba Gooding Jr.) újra megtanítja küzdeni miközben megtalálja önmagát és a szerelmet.


Aviátor (2004)

Az üzleti videók és üzleti filmek egyik filmje az Aviátor

Kép forrása: Mafab

Howard Hughes (Leonardo DiCaprio), a feltaláló, iparmágnás és hollywoodi producer életét mutatja be a film, ami megtörtént eseményen alapul. Egy megállíthatatlan üzletember, aki amibe belevág, ott sikert ért el. Maximalizmusának köszönhetően nem csak a filmipart, de a repülést is megváltoztatta a huszadik században.


A boldogság nyomában (2006)

Az üzleti videók és üzleti filmek egyik filmje a Boldogság nyomában

Kép forrása: Mafab

Will Smith nagyszerű alakítása a család szeretetéről, a lemondásról, az akaratról és az erőről. Az igaz történetben elhagyja a felesége, a fiával utcára kerülnek, de ő mégis felkapaszkodik és sikeres lesz. Természetesen sok jó motivációs film van, de ha az üzleti élettel kell összekapcsoljam, akkor ezt választanám.

Az alábbi jelenet sokat számára nyomott hagyott:

- Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes! Nekem se hidd el. Érted?
- Igen.
- Ha van egy álmod, ne mondj le róla! Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád. Ha akarsz valamit, tegyél érte! Ennyi.

A közösségi háló (2010)

Az üzleti videók és üzleti filmek egyik filmje a Közösségi háló

Kép forrása: Mafab

Ki ne szeretne már fiatalként meggazdagodni, hiszen sokan erről álmodoznak. Viszont a sikerhez kevés a szakmaiság, bármennyire is jó lehetsz abban, amit csinálsz, egy saját vállalkozás minden felülír. Kapcsolatok, jókor legyél jó helyen, tőke, esetleges társak és hosszú kitartás. Mindezen időszak alatt képes vagy-e barátokat veszíteni, vagy kell-e más emberré válnod. Egy átlagos egyetemista programozóból, hogyan vált a világ legfiatalabb milliárdosává, amivel a Mark Zuckerberg név beleégett a sikerlistákba.


Pénzcsináló (2011)

Az üzleti videók és üzleti filmek egyik filmje a Pénzcsináló

Kép forrása: Mafab

Egy megtörtént életrajzi dráma, amiben Billy Beane (Brad Pitt), a baseball szupersztárja lehetett volna. De kitalálható, hogy nem jött össze neki és egy álom vált porrá. Végül csapatfőnök lett belőle és egy megfelelő társ (Peter, közgazdász - Jonah Hill) segítségével eléri azt a sikert, amit játékosként nem tudott elérni, de az üzletemberként viszont igen.


A Wall Street farkasa (2013)

Az üzleti videók és üzleti filmek egyik filmje a Wall Street Farkasa

Kép forrása: Mafab

Ezt a filmet tuti sokan látták és többeknek beugrik egy-egy vicces jelenet is. Biztosan jön itt is egy kérdés, hogy egy csaló (Jordan Belfort - Leonardo DiCaprio) a főszereplő, akinek a pénz sose elég, hogyan lehet alapja egy üzleti filmnek. Azon tény mellett nem lehet elmenni, hogy a 80-as évek végére az egyik legnagyobb brókercég tulajdonosa lett, 26 évesen pedig hetente 1 millió dollárt keresett. Félreértés ne essék, senkit sem arra akarok buzdítani, hogy hogyan shortoljon, folytasson bennfentes kereskedést, vagy offshore cégeken keresztül üzleteljen. De azt meglátni, hogy a semmiből fel tudod magad küzdeni az nagy érték.

Az értékesítés alapja ez a jelenet:

- Add el nekem ezt a tollat!
- Megtennéd nekem, hogy leírod a nevedet a szalvétára.
- De… nincsen tollam.
- Hát ez az, kereslet és kínálat.

Jobs - Gondolkozz másképp (2013)

Az üzleti videók és üzleti filmek egyik filmje a Steve Jobs gondolkozz másképp

Kép forrása: Mafab

Steve Jobs (Aston Cutcher), az Apple alapítója az egyike azon gigacégeknek, akik garázscégként kezdték, mint pl. az Amazon, Google, Harley Davidson, Disney, vagy a Mattel. Megosztó személyiség volt, akinek a maximalizmusa miatt sok munkatársa nem szerette. De az eredményei, előadói stílusa és szakmaisága vitathatlan. Szórakoztató és egyben inspiráló életrajzi film is egyben, aminek a története egy forradalmi újítást hoz a világnak. „Steve Jobs, A Prezentáció mestere” című könyvet nem csak azért vásároltam meg, hogy tanuljak belőle, hanem, hogy inspirálódjak is.

Szemléltetésként csak két mondatot emelnék ki a sok előadása közül:

2001: Az iPoddal akár 1.000 dal is elfér a zsebedben.
2007: Az Apple újra feltalálta a telefont.

Az alapító (2016)

Az üzleti videók és üzleti filmek egyik filmje az Alapító

Kép forrása: Mafab

A főszereplő, Ray Kroc (Michael Keaton) itt is egy megosztó figura. A történet a McDonald's sztorit meséli el, amit egy vérbeli üzletember épített fel. Elsőként az maradhat meg bennünk, hogy de hát ő „ellopta” az eredeti McDonald's nevet és franchiseot, amivel kiszorította az eredeti névadókat. Való igaz, hogy többé-kevésbé ez történt, ami miatt egyeseknek nem szimpatikus. Viszont a két testvér csak szigorú keretek között mozgott és nem voltak képesek nagyot álmodni. A „Speedy system”, azaz a 30 másodperces kiszolgálás hozzájuk köthető, ami forradalmian megalapozta a gyorséttermi kiszolgálást. Ámde a nagyban gondolkodás és az üzletemberi véna sikerre vitte a világon mindenhol ismerté vált étteremlánc nevét.


Tetszett a cikk? Kérlek, oszd meg!


Keresés


Kérd itt a Digitális magazinunk értesítőjét!

Iratkozz fel, ha szeretnéd elsők között olvasni a legfrissebb cikkeinket és nem szeretnél lemaradni róluk.



Kövess minket!